Bokrosgomba folyékony gombakivonat-100 ml
A bokrosgomba (Grifola frondosa) igazolt egészségvédő hatásairól
A jelenleg hatályban lévő EU (A 37/2004 (IV. 26.) EU), illetve magyar jogszabályok alapján gombáknak és más élelmiszernek tilos gyógyhatást tulajdonítani. Az alábbi kijelentések sem a termékre, hanem a gomba és/vagy tápanyagaira vonatkoznak. Az általános tájékoztatás célját szolgálják, a tudományos kutatás aktuális eredményeire alapozva. Hivatkozásként adjuk meg a tudományos publikációt, ahol a kijelentést közzétették.
A BOKROSGOMBA (Grifola frondosa) egy Távol – Keleten őshonos tapló. Magyarországon is előfordul, azonban itt 2013 óta védett faj. 1979 óta termesztik sikerrel. Mivel japán közvetítéssel lett ismert, nemzetközi szinten japán nevén – maitake – a legismertebb. A Távol – keleti gyógyászat és népi gyógyászat által nagyra értékelt gyógyhatású gomba. Távol – keleten a fiatal példányokat ehető gombának tartják. Európában nem! A japán, kínai tapasztalatokat megerősítő tudományos kutatások eredményeinek fényében
immunerősítő és antitumorális hatásait értékeljük legtöbbre. Magas ß-glükán poliszacharidtartalma (Maitake-D, Maitake-MD frakció) mind a veleszületett, mind a szerzett immunválaszt erősítik. A grifolan-7 poliszacharidja és lektinjei közvetlen tumorsejt gátló hatásúak. Emellett a gomba vizes kivonata a hajszáleres hálózat kiépülésének gátlásával is lassítja a tumorok vérellátását (antiangiogenetikus hatás), és ezáltal növekedését. α-glukozidáz enzimgátló anyagai humán vizsgálatokban jelentősen hozzájárultak a vércukor csökkentéséhez. Közvetett anyagcsere hatásai mellett, természetes ACE-gátló anyagai közvetlenül is hozzájárulnak a vérnyomás szabályozáshoz, szív – érrendszeri szövődmények kockázatának csökkentéséhez. Kálcium és magnézium tartalmán túl, a csontépítést serkentő ergoszterint és proteoglükánokat is tartalmaznak. Változatos zsírsavtartalma (elaidinsav, linolénsav, olajsav, oleidinsav) enyhébb krónikus gyulladások enyhítésében kapnak szerepet. Támogatja a máj zsírbontó működését, javíthat a zsírmáj állapotán.
Leírás